Mai interjúnkban Bártfai Róberttel, az Autóflex- KNOTT IT munkatársával beszélgettünk, aki 4 éve erősíti cégünk csapatát. Fogadjátok szeretettel!
Mióta erősíted az Autóflex-KNOTT Kft csapatát? Hogyan találtál erre a lehetőségre?
B.R.: 2021. áprilisában kezdtem el dolgozni az Autóflex-Knott Kft.-nél. Korábbi munkatársam és barátom Jakab Dávid, robotprogramozó értesített, hogy keresnek kollégát a csapatukba.
Ez az első pozíciód itt? Ha nem, hogyan kezdted a pályafutásod, és milyen úton jutottál el a jelenlegi pozíciódhoz?
B.R.: Kezdetben robotprogramozóként tevékenykedtem a cégnél, kicsit több, mint 3 évig. Az idei nyár elején jött egy lehetőség, hogy az IT csapatot erősíthessem, így érkeztem el jelenlegi pozíciómba.
Milyen lépéseket tettél a szakmai fejlődésed érdekében? Voltak-e olyan képzések, tanfolyamok vagy mentorok, amelyek különösen meghatározóak voltak számodra?
B.R.: 2019-ben felvételiztem a Neumman János Egyetem mérnökinformatikus szakára, amelyet tavaly januárban csúszás nélkül abszolváltam, így megszerezve a diplomát.
Valamint az Autoflexnél töltött éveim alatt a cég támogatásával Siemens PLC programozó képzéseken vehettem részt.
Mentoromnak Jakab Dávidot tekintettem a cégnél, akivel sokat dolgoztunk együtt a kialakult problémák megoldásán, de ide lehet sorolni természetesen az egész programozó csoportot, mert mindenki segített, hogy a lehető leggyorsabban felvegyem a ritmust. Továbbá volt feletteseim, Kozma Péter, üzemvezető és Sándor Tamás, termelési igazgató is nagy hatást gyakoroltak rám.
Milyen személyes motivációid vannak a munkád során? Mi hajt előre a mindennapokban?
B.R.: Szeretek fejlődni, szeretek kihívásokkal megbirkózni, problémákat megoldani, ezek hajtanak munka szintjén.
Mit tartasz a legnagyobb szakmai sikerednek az Autóflex-KNOTT Kft-nél?
B.R.: Talán a legnagyobb sikerem, egy a cégnél működő szoftver fejlesztése. Amikor az Autóflexhez kerültem, ha robotprogramozót szerettek volna hívni egy hegesztő vagy pakoló robot cellához azt még telefonon intézték. Ezzel több probléma is volt, háttérzaj, nyelvi nehézségek, nyomon követhetetlenség. Ennek megoldásaképpen egy webes applikációt készítettem, amelyen a robotcella dolgozói be tudják jelenteni a problémáikat, amelyek azonnal megjelennek a programozók telefonjain. Így gyorsabbá és visszakövethetővé téve a bejelentéseket.
Milyen kihívásokkal szembesülsz a mindennapi munkád során, és hogyan kezeled ezeket?
B.R.: Tanulom még a helyi rendszer kezelését, még sok kihívás van, de kollégáim támogatásával és megfelelő önszorgalommal sikeresen tudom kezelni a kihívásokat.
Miért szeretsz az Autóflex-KNOTT Kft-nél dolgozni? Milyen értékeket képvisel számodra a cég?
B.R.: A családias hangulata teszi igazán vonzóvá a céget. Valamint a cégvezetés folyamatosan keresi a fejlődési lehetőségeket és nyitott az új technikák megismerésére, ezzel ösztönözve a dolgozókat is a fejlődésre.
Hogyan jellemeznéd a munkahelyi légkört és a csapatmunkát? Milyen a kollégákkal való együttműködés?
B.R.: A cégen belül a kollégák nyitottak és barátságosak, ezért mindenkivel könnyű együttműködni.
Hogyan kapcsolódsz ki és töltődsz fel a hétköznapokból? Mi segít számodra a feltöltődésben?
B.R.: A kikapcsolódást a lassan 1 éves kisfiam biztosítja nap mint nap, de ha éppen versenyhétvége van, akkor a Forma-1 is helyet kap az időrendemben, valamint, ha marad még energiám, akkor esténként online F1 versenyeken veszek részt.
Mit üzennél azoknak, akik már itt dolgoznak vagy csatlakozni szeretnének az Autóflex-KNOTT Kft-hez?
B.R.: Az újonnan érkezőknek üzenem, hogy ha szeretnének egy valóban családias és fejlődő céghez tartozni, akkor bátran jelentkezzenek az Autóflexhez!
Köszönjük a beszélgetést Bártfai Róbertnek! Amennyiben aktuális állásajánlatainkról érdeklődne, kattintson az alábbi gombra!